top of page

Krónikák

NEGYEDÉVES ELEMZÉSEK

2007 januárja és 2021 között - 14 éven át – folyamatosan és rendszeresen írtunk negyedévenként elemzéseket a hazai politikai és gazdasági folyamatokról. Minden alkalommal azonnal, az adott negyedév véget érte után, és mindig feldolgozva az AKKOR elérhető, legfrissebb forrásokat. Itt olvasható az az 56 krónika - mintegy 3900 oldal –, amely a maga nemében páratlan /up to date/ összkép mindarról, amit e másfél évtized során megéltünk, és amit mások számára is igyekeztünk értelmezhetővé tenni. Mindezeket egy nagyvállalat vezetői számára, tehát igen szűkkörű olvasókörnek írhattuk. Nem kellett tekintettel lennünk sem a közreadásokhoz feltétlenül szükséges távolságtartásra, sem pedig az aktuális politikai érzékenységekre, úgy is mondhatnánk, hogy páratlan szabadság jegyében dolgozhattunk.

Anchor 1

00

RÖVID ELŐHANG AZ 56 FEJEZETHEZ

01

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2007. I. negyedévében

2007_EVEK

02

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2007. II. negyedévében

03

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2007. III. negyedévében

04

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2007. IV. negyedévében

05

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2008. I. negyedévében

2008_EVEK

06

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2008. II. negyedévében

07

BÁRMIKOR KITÖRHET A VEZÚV

2008. III. negyedévében

08

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2008. IV. negyedévében

09

ÉS AKKOR AZ ASZTAL MELLÉ CSAPTAM

2009. I. negyedévében

2009_EVEK

10

SOKAN VAGYTOK

2009. II. negyedévében

11

LAZA KÖTŐDÉSEK

2009. III. negyedévében

12

GAZDASÁG ÉS POLITIKA

2009. IV. negyedévében

13

NE MONDJ NAGYOT

2010. I. negyedévében

2010_EVEK

14

NE SIESSÜNK

2010. II. negyedévében

15

KÉT FÉLE TINTÁVAL ÍRSZ

2010. III. negyedévében

16

A MOZGÁS MAGÁT ÉLI

2010. IV. negyedévében

17

VESZTESEK FORRADALMA

2011. I. negyedévében

2011_EVEK

18

OTTHONOS LETT A KÁOSZ

2011. II. negyedévében

19

RETÚRT VETTÉL, PANNÓNIA

2011. III. negyedévében

20

GRÁNIT SZILÁRDSÁG

2011. IV. negyedévében

21

MAGYAR CIRKUSZ

2012. I. negyedévében

2012_EVEK

22

RÖPPEN AZ ÁR

2012. II. negyedévében

23

KÖCSÖGISZTÁN

2012. III. negyedévében

24

POSTAVONATRA VÁRVA

2012. IV. negyedévében

25

MELYIK A SÚLYOSABB KERESZT...?

2013. I. negyedévében

2013_EVEK

26

CSUHAJJA

2013. II. negyedévében

27

MARADANDÓT ALKOTUNK

2013. III. negyedévében

28

KELETEN A HELYZET

2013. IV. negyedévében

29

MINT A FRADI

2014. I. negyedévében

2014_EVEK

30

ITT MINDEN A MIÉNK

2014. II. negyedévében

31

MEGTISZTÍTOTTUK A TEREPET

2014. III. negyedévében

32

NINCS VÉGE

2014. IV. negyedévében

33

INNEN MÁR NEM LÁTSZIK

2015. I. negyedévében

2015_EVEK

34

SZÉP LEHETNE TALÁN

2015. II. negyedévében

35

TOMPUL A BEESÉSI SZÖG

2015. III. negyedévében

36

NEM ÉRTJÜK

2015. IV. negyedévében

37

KIFÁRAD A LEVEGŐBEN

2016. I. negyedévében

2016_EVEK

38

MESSZE RING

2016. II. negyedévében

39

AMI VAN ÉS AMMI JÖNNI FOG MÉG

2016. III. negyedévében

40

EZEK FÉLNEK

2016. IV. negyedévében

41

VÉKONY TALAJ

2017. I. negyedévében

2017_EVEK

42

HOVA IS SZALADNÁNK

2017. II. negyedévében

43

AMI RÁNK ZÚDÚL

2017. III. negyedévében

44

KITAPOGATNI A KÖRVONALAIT

2017. IV. negyedévében

45

EZ MELYIK?

2018. I. negyedévében

2018_EVEK

46

HOGYAN MŰKÖDIK

2018. II. negyedévében

47

MARAD AZ EGYSZÍNŰ SZIVÁRVÁNY

2018. III. negyedévében

48

MEDDIG MERESZTGETIK...

2018. IV. negyedévében

49

SZÁZ ROSSZ NAPRA EGY JÓ JÖHET

2019. I. negyedévében

2019_EVEK

50

VOLT MÁR EZ

2019. II. negyedévében

51

SZOKÁSOD A PORHINTÉS

2019. III. negyedévében

52

CSAK MÉG AZT NEM TUDJUK

2019. IV. negyedévében

53

MI LEGYEN VELED...

2020. I. negyedévében

2020_EVEK

54

MEDDIG TART?

2020. II. negyedévében

55

VISSZAFELÉ FOROG

2020. III. negyedévében

56

NINCSEN NAPPAL

2020. IV. negyedévében

IMG_7088.jpg
bottom of page